A szakmai faggatózás sorozat első kiadásában, a seo.blog.hu szerzőjét, Bánóczy Zoltánt – Bano, így talán többen ismerik :) – kértem meg, hogy válaszoljon néhány kérdésre. Zoltán régi motoros, biztos vagyok benne, hogy aki érdeklődik a SEO iránt, az belefutott már a nevébe, a blogjába, esetleg markáns véleményeinek egyikébe :)
Jó régóta űzöd a szakmát ha jóll tudom, egyből keresőoptimalizálással kezdtél, vagy volt valami „felvezetés”? :)
Komolyabban 2002 óta foglalkozom SEO-val, a nagy találkozás 1999-ben történt.
Az Index.hu-nál dolgozva (adserver és webaudit tervezés) azt a feladatot kaptam, hogy a keresőket vizsgáljam meg, melyiket lenne érdemes „megszerezni” a hazai viszonyokra. Kelletlenül végignéztem mindegyiket, már amit ismertem. Írtam egy 3-4 oldalas dokumentumot.
A leadás előtt pár órával jött egy mail egy ismerősömtől, hogy gugle, vagy mi, valami új kereső. Beleveszem ezt is – hátha.
Beütöttem az ultimate tester keyphrase-t: „szex képek” (a pornókulcsszavakkal feltöltött meták működtek akkor SEO-ként még). Az első oldalon akkora szupersztár kontent (akkor még nem volt lokalizáció, de magyar nyelvű hardcore) jött le, hogy pár órát a meetingig rápattantam, és elképedve írtam be a mindenféle kereséseket; jó sokat.
Annyira lenyűgözött, hogy a doksit csak viccből adtam le, egyébként pedig megfogalmaztam azt a mondatomat, amire ma is nagy megelégedéssel gondolok :), jelesül: „A Google olyan jó kereső, hogy már tartalomszolgáltatás.”
Valahol itt indult el bennem valami.
Mi a véleményed a hazai SEO szakmáról? Szerintem sok ügyes ember bolyonghat a térben, de nagyon kevésről tudunk bármit is, te hogy latod?
Baromi sok ügyes, jó képességű ember mozog a keresőoptimalizálási piacon. A képesség azonban egy dolog, másik a konkrét helyzetben leadott teljesítmény.
A ‘szakma’ alapfogásait sokan elsajátíthatják, de operatívra egy-egy konkrét helyzetben mindenki másképp fordítja le. A nagy lila elvekben általában nagy az egyetértés, de hogy egy adott helyzetben arra mi a belátható todo-lista, na, ott már nagy a szórás.
Hungarian SEO Allstarz? :)
Yeah. :)
Az elmúlt években és valamennyire még most is a linkek hajtják a gépezetet, de érezhetően van egyfajta eltolódás más szignálok
erősebb figyelembevételének irányába is, hogy vélekedsz erről?
Igen, a Google a tartalmak minőségi osztályozását, azaz minőségük automatizált megítélését egészen lenyűgözően valósítja meg.
Itt kell megjegyezni, hogy a fenti elvvel, azaz a minőségi tartalom / szolgáltatás elvével szemben menetelő Google-fejőket (kontentrecyclerek, rss-bűvészek, hozzáadott tartalom nélküliek) sosem lehet eléggé gyakran és eléggé súlyosan elítélni.
Megfelelő eszköz szerinted a Google Analytics a SEO-hoz, vagy keresni kell profibb alkalmazást?
Talán az Urchin megfontolandó, de alapvetően az Analytics (szerteszéjjel paraméterezve, kőre filterezve, jól beállítottan) elég szokott lenni tényleg mindenre.
Alámér – tudjuk, adat tűnik el belőle hosszútávon – tudjuk, száz ismert baja van – igen. Azonban mérési standard és hivatkozási alap lett belőle; felesleges cseszegetni.
Alapállapotban sem rossz, de igazán frankó csak ‘cutting edge’-ben tud lenni.
Hogy látod a SEO jövőjét az elkövetkezendő 2-3 évben magyarországon? A felfutás garantált, de vajon megbecsült és elismert lesz-e, és hajlandóak lesznek megfelelő összegeket kifizetni az emberek a minőségi munkáért?
2012-re én azt várom, hogy jól meg fog combosodni a ‘szakma’, addigra sok jó képességű arc fog tudni bizonyítani.
Az igazi szeótanácsadókat, illetve szeótanácsadós projekteket én havi kb. millió, ill. sokszázezer organikus unique júzer nagyságrendben képzelem el. Ez az a nagyságrend, ahol a SEO megfizethető és jól mérhetően hasznos. Ez az a nagyságrend, ahol a SEO igazi kihívás, itt van tétje. Más a havi 1.000 látogatóból elbukni ötszázat, mint egymillióból felet, azaz havi 500.000 baromi jól konvertálható júzert.
Itt már havi 100.000 user is számít, minden rezdülés, apró részlet és változtatás havi N tízezer látogató plusz-mínuszt jelent.
Ahhoz azonban, hogy valaki nagy website-oknál magabiztosan szeótanácsadjon, ahhoz már hasznos megcsinálnia jó pár site felemelését a nulláról a havi egymillió organikus júzerig, illik hibáznia, tudnia kell javítani. Aki nem csinált meg még pár ilyet, azaz nincs empirikusnak nevezhető tapasztalata, az attól hogy jó képességű, még nem feltétlenül – a szó jó értelmében vetten – rutinos és kiszámíthatóan jól teljesítő.
Egy-egy ilyen projekt 2-4 év, szóval aki két hete szeózik, az még nem lehetett abban a helyzetben, hogy.
Milyen SEO témájú blogokat hírforrásokat olvasol és ajánlasz?
Én El Lobot, a Farkast ajánlom. (http://www.bognarstudio.hu/blog/)
Amikor meglátogatsz egy új site-ot, azonnal szakmai szemmel nézed? Mit gondolsz leggyakoribb elhibázott lépésnek, amik visszatérően sok-sok sitenál felbukkanak? Mondjuk itthon. Navigáció, accessibility, design?
Apró túlzás csupán, hogy 7-8 év belföldi turisztikai munkái alatt kb. az összes hazai szálláshely, fürdő és turisztikai szolgáltató weboldalát láttam. Ami náluk a legnagyobb ciki, az a nyelvválasztós-flashes nyitóoldalas webcsoda-rengeteg. Úgy tűnik, még idő kell nekik, hogy megtapasztalják; turizmus már nincsen internet nélkül.
Zárásképpen van valami vicces történet, ügyfélsztori a keresőoptimalizálás világából ami veled történt meg? :)
A keresőoptimalizálás nem egy kifejezetten humoros műfaj, az ember maximum a saját tévedésein mosolyog utólag.
Köszönjük a válaszokat Bánónak, akinek további hasznos munkát és jó sok látogatót kívánunk ezúton is :)