A Bluu kereső titkai – interjú Szűcs József vezető fejlesztővel

Szerző:

2010 március 13Keresők

Bluu kereső logo
Interjú sorozatom legújabb részében, a héten publikusan is elindult Bluu kereső ötletgazdájának és vezető fejlesztőjének, Szűcs Józsefnek tettem fel pár kérdést. Kértem, hogy meséljen a különleges indexelési technológiájukról, arról, hogy mi hajtja őket, és hogy mik a terveik a jövőre nézve.

Hogyan fogant meg a kereső ötlete? Ha jól tudom ez is egyetemi berkekből indult, csak nem egy sörözésen dobta fel valaki, hogy nosza csináljunk egy keresőt?
Először csak magam kezdtem el fejleszteni a rendszert, tulajdonképpen saját magamnak. A weben elintézhető feladatok egyszerűsítése volt a célom, sok szolgáltatást egy helyre sűríteni, de nem a startlap.hu-hoz hasonló módon. Ezután fogalmazódott meg bennem, hogy ha a rendszer felfogná amit én írok neki, így sokkal egyszerűbb lenne az oldal, hiszen csak egy szöveg(kereső) mezőre van szükség. Ekkor kezdtem el fejleszteni a szövegértelmezőt, amit megmutatva haveroknak azonnal csatlakozni akartak a kezdeményezéshez. Így született meg a Bluu korai verziója. A többiek csatlakozásával kezdett folyamatosan kialakulni a mostani felület és szolgáltatáskínálat.

Hányan dolgoztok most a kereső fejlesztésén és milyen területeken jártas emberek készítik a Bluu-t? Gondolom nem főállásban csináljátok a fejlesztést, mennyire költséges „játék” ez, miből finanszírozzátok?
Jelenleg 5-en dolgozunk a rendszeren és van további néhány (több mint 10) személy aki tanácsaival és ötleteivel segít. Valóban nem főállásban csináljuk. A rendszer mögött (kockázati)befektető(csoport) áll, akik nem szeretnék, hogy kilétüket felfedjük. Természetesen az óriási tárkapacitás miatt elég költséges volt a szerverek beszerzése és üzemeltetése, de szerencsére megoldott a finanszírozása.

Ha jól tudom a weboldalak indexelése nálatok speciális módon, úgynevezett CSS indexeléssel történik, meg lehet tudni erről egy picit többet?
Az indexelőmotorunk egy komplett miniböngésző, amely ismeri a CSS szabványt (bár az ACID tesztet még nem próbáltuk :) ) és ennek megfelelően a találati listában fontos szempont az információ elhelyezkedése. Olyan találati listát akarunk mutatni felhasználóinknak, ahol találatra kattintva az információ lehetőleg görgetés nélkül jól kiemelve található.

Nagy szerephez jut a CSS kezelés az árukeresésnél is. Hamarosan biztosítunk SEO-soknak és weboldal tulajdonosoknak egy webes felületet, ahol egyszerűen hozzáadhatják termékeket a Bluu árukereső oldalaihoz. Ehhez csak annyit kell tenniük, hogy megadják a Bluu rendszerének, hogy a termékeik ára például a (css)class=”termek_ar” alatt található. Majd a rendszer végez egy próbaindexelést ahol letesztelhető, hogy a megfelelő adatokat indexeli e a rendszer és ennyi. Ezután a következő indexelésnél (árukereső esetében naponta 3X) már az adott weboldal termékei is rendszerünkben lesznek.

Keresni pedig ennyire egyszerűen lehet majd a termékek között: plazma tv 150 ezer forintig

Természetesen ez mindenki számára ingyenes lesz.

Valamit lehet tudni bővebben a mostani infrastruktúrátokról? Mennyi szerveretek van, és mekkora a most beindexelt adatmennyiség?
Infrastruktúráról nem árulnék el részleteket, a beindexelt adatmennyiség több mint 25 TB (de ezek 65%-a régi tartalom, amelyeket biztonsági okokból nem törlünk, hogyha az indexelés során elrontunk valamit, legyen mihez nyúlni). Egyébként a fejlesztésnél egyik fő szempont a kis hardverigény. Az indexelés legfőbbképp éjszaka zajlik (kivéve a gyakran változó weboldalak, pl a hírek, amiket 10 percenként indexelünk), így a rendelkezésre álló hardvert a lehető legjobban ki tudjuk használni.

Előző kérdésemben benne van a mostani, vannak saját robotjaitok és saját indexetek? :)
Igen van indexállományunk és vannak saját robotjaink. Nagyon kevés helyen megyünk saját robotnévvel (wikipedia, híroldalak, néhány blog, webshop, használtautó és motor oldalak), általában Firefoxként vagyunk láthatóak. Ennek oka, hogy eleinte nem szeretnénk, hogy (főleg vetélytársaink) tanulmányozzák robotjaink viselkedését.
A Bluu robotjai (amikor saját nevüket használják) MiraBot v1.00 (még néhány helyen nem írtuk át) és BluuBot v1.00 néven indexelnek.

Tervezitek fizetett hirdetések megjelenítését a kereső találati oldalain?
Igen tervezzük fizetett hirdetések megjelenítését, fejlesztés alatt áll saját hirdetési rendszerünk. Természetesen a fizetett hirdetések mellett más bevételi forrásban is gondolkodunk, sok szolgáltatásunk van, ahol partnereket szerezve javulhat a szolgáltatás minősége és természetesen bevételekhez juttathat minket is.

Nagyon sok érdekes funkcióval indultatok, elég ha csak a Menetrend keresőt vagy az Útvonal tervezőt említem. Nekem személy szerint nagyon bejön a képkeresés módja is, miszerint elég beírnom a keresőszavak elé/mögé, hogy „kép”. Megtudhatunk esetleg többet, hogy a jövőben ezeken felül milyen fejlesztéseket terveztek? Maradt még puskaporotok? :)
Számos fejlesztés van amit nem árultunk el a funkcióismertetőben de működik és rengeteg olyan dolog van amelyet most fejlesztünk. Érdekes módon mindig kicsi apróságokon ragadunk le, a munka neheze hamar megvan, de a kis részletkérdéseken elképesztő mennyi időt eltudunk szöszölni.

Hamarosan a user megadhatja, hogy milyen speciális forrásból szeretne keresni (hírek, képek, twitter, blogok, videók, termékek…stb). Fejlesztjük hirdetési rendszerünket, illetve a már említett webes eszközt, amivel néhány kattintás alatt hozzáadhatod termékeidet a Bluu rendszeréhez.

Továbbá három fontos területen fogunk nemsokára látványosan fejlődni: ingatlan és álláskeresés, illetve szórakozási lehetőségek.
Külsőségekre is adunk, nemsokára néhány új skint is bemutatunk amelyek közül szabadon lehet majd egyéni ízlés szerint választani.

Fontos hozzáfűznivaló, hogy nagyon szeretek dolgokat titokban tartani, így biztos lehetsz benne, hogy amiket itt felsoroltam az csak a jéghegy csúcsa. (több dolgot vetélytársaink miatt sem árulnék el)

Nem vagytok könnyű helyzetben, hisz nem elég, hogy itt a Google, akivel akárhogy is nézzük meg kell „küzdeni”, de más webkeresők is kezdtek előbújni az utóbbi időben. Mi a hitvallásotok ebben a nem könnyű felállásban, mi az ami hajt és visz előre titeket?
Ami előre visz minket: az a jó fogadtatás. A találati listán olvasható „Rólunk írtátok” oldalon és fórumokon is csupa jó véleményt és rengeteg hasznos tanácsot kapunk, ami erőt ad a fejlesztéshez. A rólunk született cikkek is meglehetősen pozitív hangvételűek voltak, amelyeknek nagyon örülünk. Nagyon kreatív a fejlesztői gárda, emiatt könnyű látványos fejlődést produkálni. Amióta nagyobb oldalakon is elismerően írnak munkánkról és drukkolnak nekünk még jobban odatesszük magunkat. Hatalmas erőt adott az, hogy olyan projekt részesei vagyunk, amiről index-origó címlapon írnak. Általában nem fekszünk le úgy, hogy ne lenne valamilyen kisebb nagyobb fejlesztés, mondjuk az is igaz, hogy általában eléggé későn fekszünk le…

A hitvallásunk pedig az, hogy rendszerünk a lehető legkézreállóbb legyen. Ha egy kattintást meg tudunk spórolni felhasználóinknak már elégedettek vagyunk. Nagyon fontos szempont számunkra a kényelem, hogy felhasználóink a Bluuval kevesebb kattintással és időbefektetéssel érjenek el bizonyos szolgáltatásokat, minden kéznél legyen. Már pedig ha a Bluu-t használják kéznél van többek között szótár, menetrend, tv-műsor, árukeresés…stb.

Ellenfeleink valóban vannak, ez versenyhelyzetet eredményez. Ami nagyon jó, mert én személy szerint nagyon szeretek versenyezni. Így izgalmas az élet. Valóban meg kell küzdenünk a Google mellett egymással is, de véleményem és eddigi rövid élettapasztalatom azt mutatja, hogy a befektetett munka nem vész kárba.

További előnyünk, hogy mi egy teljesen saját utat járunk. Mi nem a magyar Google vagy Yahoo! vagyunk, hanem valami más, amit eddig egy keresőrendszernél sem láthattunk. Nekünk van a legtöbb extra funkciónk, nálunk nem kell további találatokhoz kattintani, nálunk vannak úgynevezett gyors találatok és még sorolhatnám mi minden megkülönböztet minket a többiektől. Ezt mi pontosan így akartuk, nem hiszünk abban, hogy egy külföldi keresőt lemásolva és átszkinezve szembe lehet szállni az eredeti verzióval.

Az, hogy melyik út lesz a nyerő majd a jövő és a felhasználók eldöntik.
Amikor a Google indult a Yahoo! tűnt legyőzhetetlennek…

Ahhoz, hogy teret nyerjetek, nem lesz elég megnyerni a heavy user közösséget, és bár a funkcióitok nagyon felhasználóbarátak, számíthatunk valami olyan lépésre mellyel szélesebb tömegekhez el tudtok jutni? Népszerű weboldalak belső keresőjeként való funkcionálásra gondolok, vagy TV reklámra, stb :)
Természetesen igen. Nemsokára készen van a weboldalakba, blogokba beépíthető keresődoboz, amivel néhány kattintással bárki hozzáadhatja weboldalához a Bluu keresőt. Több partnerrel is tárgyalunk, mint beépített keresőrendszer (sokan keresnek meg minket, de természetesen mi is kerestünk meg oldalakat), illetve teszünk lépéseket, hogy a populáris média is megismerjen minket.
Igazából nekünk nem a heavy user közösség a legfőbb célcsoport, mert amit ők keresnek az külföldi weben található meg, amiben egy ilyen kis vállalkozásnak lehetetlen versenyezni a Google-el. A heavy user közösség is megtalálhatja azonban nálunk a számítását, hiszen bármilyen tanácsot nagyon szívesen veszünk, küldjék el nekünk mire van szükségük (feedback [kukac] bluu.hu) és mi az amiben fejlődnünk kell, mi pedig megteszünk mindent, hogy az ő igényeiknek is megfeleljünk.

A fő célcsoport az átlag userek, akik olvasgatnak a neten, iwiweznek és ha kell valami, keresnek. Számukra lehet nagyon kényelmes és könnyen használható a Bluu. Nem mindenki tudja a Google-el hogyan lehet időjárást keresni vagy valutát váltani. Nálunk ezt meg sem kell tanulnia, mert nyelvi értelmezésünknek hála megértjük amit beír nekünk.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a találati listára rápillantva azonnal megtaláld a keresett információt, ezért vannak wikipédiából kiragadott információk, hosszabb találati leírások, ezért emeljük ki a rövid tömör érthető információkat és ezért mutatunk néhány hírtalálatot is az adott kulcsszóról. Szeretnénk elérni, hogy szájról szájra terjedjen hírünk, amihez még keményebb munka és még kreatívabb szolgáltatások szükségesek.

SEO-soknak van esetleg valami jó tanácsod a Bluu-val kapcsolatban?
Termékeket nagyon egyszerűen lehet majd integrálni a termékkeresőnkbe, ez könnyítés a többi keresőhöz képest.
Nehezítés viszont, hogy optimalizálás során az oldal css kódjával is többet kell majd foglalkozni. Ha az „alma” szóra akarsz optimalizálni akkor az alma szónak görgetés nélkül lehető legoptimálisabb szövegkörnyezetben kell szerepelnie.
SEO-sok számára a nemsokára induló blogunkban fogunk hasznos információkkal szolgálni, addig is nyugodtan írhat bárki a (bluu [kukac] bluu.hu) címre és amint tudunk válaszolunk az esetleg felmerült kérdésekre. Ha valakinél esetleg rossz időpontban (éjjeli karbantartás alatt például) indexelünk nyugodtan írjon mailt és javítunk rajta.

Köszönöm Szűcs Józsefnek, hogy időt szánt rám, és vele együtt a többi Bluu-t fejlesztőnek is sok sikert és eredményes találati listát kívánok a jövőre nézve!