Egykori kollégámat, Keresztúri Gergelyt faggatom, aki jelenleg az Isobar törökországi irodájában mint Head of Search dolgozik a keresőcsapat élén, előtte pedig a kirowski keresőmarketing üzletágának, az iProspectnek a vezetője volt, majdnem 3 éven keresztül.
Bemutatnád röviden a kinti keresőcsapatot, a feladataid és hogy min fáradoztok éppen?
Kicsi ellenben nagyon hatékony keresőcsapat van, ami belőlem meg egy igen nagy tudású kolléganőmből áll, illetve mostanában érkezik a harmadik kolléga is. A hazaitól erősen különböző felállásban dolgozunk itt, jellemzően három dolog teszi lehetővé, hogy a hazai méretű költést vezényeljünk ketten.
Egy: az ügyfélkapcsolatokat (preziket, riportokat, időnként még a terveket is) ügyfélkapcsolatos kollégák rakják össze, ezért tudunk a szakmai feladatokra koncentrálni.
Kettő: sok kampány esetén kampány menedzsment és bidding eszközöket használunk, ami lehetővé teszi a hosszú távú kampányok időben sokkal hatékonyabb kezelését.
Három: Sokkal nagyobb a piac, tehát az átlagos kampánybüdzsék is lényegesen nagyobbak, nem beszélve a keresési mennyiségekről. Időnként döbbenetes adatokkal találkozom.
Még a csapatról: az a beszédesebb szám, hogy az itteni isobar irodában 16-an foglalkozunk online médiával (csak média), meglehetősen feszes ütemben. Idén szerintem legalább 3-4 fővel kell bővüljünk, hogy tudjuk tartani az iramot. Jellemzően azért vagyok itt, hogy evangelizáljak (nem szeretem ezt a szót), search, PPC, performance marketing és social media témában. A költések bővülésének köszönhetően a keresős csapat is bővülni fog idén legalább 2 fővel, s valószínűleg lépni kell social media témában is.
Bevezetjük az iProspect brandet az itteni piacra is, tehát építkezés-építkezés a téma. Közben persze be kell szállnom kampányokat menedzselni, de ez meg a nyelvtanulás szempontjából kihívás – miközben megszólalni még csak a hibásan ragozott tőmondatok mentén tudok, már igen speckó szavakat tanultam meg a kampányokból, tudom, mi a keresőoptimalizálás, a téligumi, a lakáshitel-igénylés meg társai. :)
Nem nagyon találtam friss adatokat, egy 2007-es becslés szerint kb.37%-os az internetpenetráció az országban, és user számot tekintve olyan országokat előz meg Törökország mint Kanada vagy Ausztrália. Tudsz nekünk esetleg ennél frissebb számokkal szolgálni? Mit érdemes úgy nagy általánosságban tudni a török webről? Mi dominál, mit szeretnek a userek, stb?
Szoktam rajta viccelődni is megbeszéléseken, hogy eddig ahány míting, annyi számot hallottam az internethasználókról. A legtöbb kutatás egyébként 28 és 32 millió közé teszi a rendszeres használók számát, ami 36-42%-nak felel meg. Nem véletlen, hogy nincs konszenzusos szám, hiszen az országban az átlagéletkor 27,7 év (CIA World Factbook) és minden nap sok-sok ezer új internethasználó csatlakozik. A legtöbbet szerintem az mondd el az internethasználókról, hogy ma vagy holnap fogja átlépni a Facebook használók száma a 20 milliót, ezzel őrizve az ország 3. helyét a Facebook országok között.
Nagyon sok híroldal van hihetetlen olvasottsági adatokkal, de az internetezők fiatal kora miatt (plusz más miatt is, később) nagyon mennek a helyi videómegosztók, a játékportálok, zenei site-ok is. Meglepően sokan használnak Yahoos és Hotmailes e-mail címeket, de nagyon jön fel a Gmail is. A helyi freemail szolgáltatók erősen le vannak maradva. Megdöbbentő módon nagyon sok napilap van (szerintem legalább 30-40), ezek közül jónéhány igen nagy. Az olvasottsági adatok is elég jók, s látni embereket napilapokat olvasni. Az online médiát a klasszikus nagy média-konglomerátumok tarolták le, időben léptek, olvasottak a nyomtatott lapok online verziói. Függetlenek nincsenek, de ez megint másra vezethető vissza, itt minden nagy márka (helyiek és globálisak) családi vállalatbirodalmak kezében van. Érdekességképpen, miután a Google nem helyileg bocsátotta ki a számlákat, forintban többmilliárdra bírságolta az itteni APEH nemrégiben.
Nem tudom jelenleg hogy áll a helyzet, de volt régebben szó arról, hogy a kormány cenzúrázná a netet. Tudjuk, hogy törökország alapvetően egy szekuláris ország, (a lakosság 99%-a muszlim), de esetleg van ennek köze a valláshoz? Tapasztalsz olyan korlátozásokat, cenzúrát az interneten ami a valláshoz köthető?
Törökország egy muszlim ország, de amint mondod, a kormány alapvetően szekuláris, illetve próbálja keresni a balanszot a vallási irányítás és a szekularizáció között. Van tiltás, elég kemény, de ez teljesen másnak köszönhető: a YouTube-on anno megjelent egy Atatürk-öt (ő a modern Törökország megteremtője) gyalázó videó, s ekkor a kormány döntése után letiltották a Youtube-ot. Tudni kell, hogy a vallás fontos és jelentős, de van valami, aminek talán még ennél is nagyobb ereje van itt: a hazaszeretetnek, büszkeségnek, s Atatürk tiszteletének. (A Türk Bayragi – török zászló – Facebook csoport tagjainak száma 2 800 000, ami csak egy kicsivel van lemaradva a Galatasaray Facebook rajongói tábor (3 100 000) számától. A török zászlóra még külön törvény is van, tilos ruházatként használni, rálépni, vagy piszkosan mutatni többek között. Börtön jár érte.)
Hasonló okok miatt volt a MySpace is letiltva még egy évvel ezelőtt is, de azt azóta feloldották, s valószínűleg a Youtube-tiltást is fel fogják oldani hamarosan. Bár – hozzáteszem – igen könnyű megkerülni a tiltást, csak DNS-t kell váltani, igen sokan ezt teszik. Ez volt a másik ok, amiatt a hely videómegosztók óriásira tudtak nőni. Cenzúra nem lesz, Törökország egy felvilágosult, teljesen érthető és akceptálható elvek mentén szerveződő ország.
Milyen a keresőmarketing helyzete az országban? Tippem szerint az online költések jóval alacsonyabb százaléka helyeződik még erre a területre mint Magyarországon is akár, de gondolom itt is lendületesen bővül a piac. Nyitottak az ügyfelek a PPC illetve SEO nyújtotta lehetőségek felé?
A kép – mint minden más területen is – teljesen vegyes. Órási, szinte 100%-osan digitális büdzséket találunk az e-commerce-ben érdekelt hirdetőknél, sokan pedig még mindig az első lépéseikre készülnek ezen a területen. Igen, az online költések aránya lényegesen alacsonyabb, mint Magyarországon. (Viszont más nagyságrendűek a kommunikációs büdzsék. :-)) Érdekes módon, Magyarország innen „nyugatra van”, sokkal közelebb minden szempontból a fejlett piacokhoz, technológiákhoz. Ugyanakkor, a blogomban pont ezt feszegettem: Magyarországon az online piac egy pár tucat személy és néhány cég munkájának köszönhetően messze a környező országok tudás és fejlettségi szintje felett áll, s ez engem is büszkeséggel tölt el.
Az ügyfelek itt alapvetően nagyon vegyes hozzáállásúak, de alapvetően inkább nyitottak az új dolgokra. Tekintve, hogy nem beszélem a nyelvet, néha azt is tapasztalom, hogy nyitottak lennének, csak „szégyellenek” összehozni egy-egy angol nyelvű mítinget, mert nem tudnának kérdezni. A search marketingben az a jó, hogy alapvetően könnyű eladni. Mindenki érti, tudja, miről szól, szeretne ott lenni. Az már más kérdés, hogy túljutnak-e a jelenléten és elkezdik-e üzletszerűen használni, azaz konverziókat mérni, arra optimalizálni, stratégiát alkotni – erre azt mondanám, hogy itt a hazai szintet látom körülbelül, sokan nyitottak erre és szívesen csinálnák, de egyelőre még nagyon kevés briefet kapunk világos és egyértelmű konverziós KPI-kkel. De mutatóban már vannak, egyelőre esettanulmányokat gyártunk belőlük. :-)
A PPC kint is jobban dominál mint a SEO? A Google Adwords hirdetési rendszerén kívűl vannak még jelentősnek mondható hirdetési hálózatok amikkel érdemes számolni?
Igen, van még három másik nagy rendszer. Természetesen Facebook PPC a következő méret, örülünk neki, hogy már közvetlen sales kapcsolatunk van feléjük, s azt csiripelik a verebek, hogy hamarosan lesz helyi irodájuk is. Ennyi felhasználóval egyébként már tegnap is késő lett volna. :-)
Két másik PPC rendszer pedig helyi, az egyik az AdKlik, a másik pedig a LinkZ. Mindkettő nagy eléréssel, profi technológiával és sales-szel. A blogomban pont ezekről készülök írni egy nagy összefoglalót, nem lövöldözöm le a poénokat. :-)
Idehaza a keresőoptimalizálás elég kétes megítélés alá esik, köszönhetően ez nem kicsit a rengeteg apró és megkérdőjelezhető tudású szolgáltatónak. Kint milyen az általános vélekedés a SEO-ról? Számolnak vele?
Itt nincs kétes megítélés. Durva lesz, amit mondok, de gyakorlatilag a török SEO piac mintha nem is létezne. Persze, vannak szolgáltatók – közel sem annyi, mint otthon – de ezek alapvetően nagyon kicsik és nagyon kevés közöttük a profi. Az AdWords árak még mindig rettentően alacsonyak szinte minden kategóriában, s olyan keresési volumenekkel párosulnak, hogy minden hirdető ide önti előbb a pénzt, szinte érthető módon.
A google.com.tr illetve a google.com jelentős részt hasít a keresőpiacon törökországban is, akadnak lokális helyi keresők amiket használnak még? Idehaza több szereplő is van új kereső fronton, kint is vannak próbálkozások?
Nem tudok próbálkozásokról (lehet, hogy vannak), de a Google messzemenően domináns. 95%-os részesedésük van, s az utánuk következő „legnagyobb” kereső (MyNet) mögé is AdWords hirdetések mennek. Gyakorlatilag nincs más. A Google-nek alapvetően jó az imidzse mind a felhasználók, mind a hirdetők körében, bár a helyi irodán (15 fő) érezni, hogy hasonló tréninget kaptak, mint a hazai kollégák. Ha szabad egy kritikát is megfogalmazni velük összehasonlításban, azt vártam, hogy a Facebook is hasonló tudást és szolgáltatási színvonalat kínál a közvetlen értékesítési kapcsolat esetén, mint amit a Google-nél tapasztaltunk, de ebben egyelőre csalódnom kellett.
Összefoglalva már az első itt töltött pillanatok óta azon töprengek, hogy mi az oka annak, hogy ebben az országban a világon a legfejlettebb technológia és elvárások békésen együtt tudnak élni az igen elmaradott, „múltszázadi” megoldásokkal, az élet szinte minden területén, s persze a digitális marketingben is. Nem egységes a fejlettség, hanem hihetetlenül széttagozódott, erősek a szélsőségek. A kérdésre (hogy miért) egyelőre még nem tudom a választ. :-)