Keresőoptimalizálás Archiv

A nagy jajveszékelések közepette igazán üdítő volt Danny Sullivan ismét remek írását olvasni, ami szokás szerint rámutat pár „apróságra”, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni ha SEO-ról és Google-ről beszélünk. (Dehogy beszélünk, dobáljuk rájuk a szart sokszor.) Szóval jó olvasgatást: Penguin’s Reminder: Google Doesn’t Owe You A Living, So Don’t Depend On It A nagy jajveszékelések közepette igazán üdítő volt Danny Sullivan ismét remek írását olvasni, ami szokás szerint rámutat pár „apróságra”, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni ha SEO-ról és Google-ről beszélünk. (Dehogy beszélünk,

Tovább...

Az első ami a Traffic meetup után felmerült bennem, hogy „eddig ilyen miért nem volt?”. Mert remek szakmai konferenciánk már van, de csak egyszer egy évben, a téma pedig azon túl, hogy forró, folyamatos újdonságokkal „örvendeztet” meg minket. Amikről jó hallani, és beszélni.Na ez volt ami itt most megtörtént! Az előadások előtt, utána a teremben, és kint a teraszon is, még jóval a rendezvény végeztével is. Az Arkon Zrt. által biztosított helyszín kiváló – köszönet érte -, a Köleses nevű sör ütős, a szendvicsek pedig finomak voltak :) Az első ami a Traffic meetup után felmerült bennem, hogy „eddig ilyen [&hellip

Tovább...

A SEOmoz az idén is várja a szakma részvételét a „2012 SEOmoz Industry Survey” kutatáshoz. Ez egy kérdőív, SEO, SEM, Social Media, és kapcsolódó témában. Aki érintett, az legyen kedves és áldozzon rá időt, hogy minél szélesebb körből vett minta alapján láthassuk majd az eredményeket. A kérdőív kitöltése kb. 20 percet vesz igénybe. Bővebb infó itt, mert pl. vannak ám nyeremények is ;) A SEOmoz az idén is várja a szakma részvételét a „2012 SEOmoz Industry Survey” kutatáshoz. Ez egy kérdőív, SEO, SEM, Social Media, és kapcsolódó témában. Aki érintett, az legyen kedves

Tovább...

A saját, illetve a konkurensek backlinkjeinek vizsgálata mindig is fontos terület volt, és bár sokat hallunk a linkek csökkenő jelentőségéről, egyelőre nem szabad megfeledkeznünk róluk. Jónéhány eszköz volt és van most is a piacon. Ingyenesek – ezek kevésbé használhatók jól és kevés adatot adnak -, és persze fizetősek is. Ez utóbbiak saját megoldásokkal saját adatbázisokban tárolják a linkeket és azok jellemzőit, melyekkel dolgozhatunk. Viszonlyag új belépő a piacon az Ahrefs.com (http://ahrefs.com/), ami ugyan fizetős, de a szolgáltatásai közül sok ingyenesen is elérhető. A következőkben ezt az új eszközt igyekszem bemutatni. Mit nyújt az Ahrefs.com? Az Ahrefs Site Explorer saját botja [&hellip

Tovább...

Viszonylag megbújva, elég halkan került sor ennek a bejelentésére tegnap, a Google szokásos havi változásait összefoglaló listájában. International launch of shopping rich snippets. [project codename “rich snippets”] Shopping rich snippets help you more quickly identify which sites are likely to have the most relevant product for your needs, highlighting product prices, availability, ratings and review counts. This month we expanded shopping rich snippets globally (they were previously only available in the US, Japan and Germany). Azt hiszem ez ennél nagyobb horderejű cucc, hiszen lehetőség van ennek segítségével árat, termék kondíciót (új, használt, stb.), illetve elérhetőséget (raktáron, előrendelhető, elfogyott, stb.) is [&hellip

Tovább...

Versenytárselemzésről tartott prezim slidejai a Superweek 2012 konferenciáról! Csak röviden, ha esetleg a preziből nem jönne át: Sose essünk abba a hibába, hogy pusztán a látható jelek miatt „előz” meg minket a versenytárs/konkurencia. Túl kevés a látható és ismert faktorok hatása a teljes képhez! Nem a TITLE tagben duplán írt kulcsszó, vagy a tízzel több link miatt jobb ő mint mi. Lehet vizsgálódni, ötleteket gyűjteni, stb., de NE másoljunk, legyünk kreatívak és innovatívak! Az elég sokat tud segíteni ;) Versenytárselemzésről tartott prezim slidejai a Superweek 2012 konferenciáról! Csak röviden, ha esetleg a preziből nem jönne át: Sose essünk abba a [&hellip

Tovább...

A Superweek 2012 konferencián tartott előadásom slidejai, és alattuk hosszabban egy cikk a témában a HWSW oldalán. HWSW cikk: Kontár SEO: fenegyerekek verik át a webmestereket A Superweek 2012 konferencián tartott előadásom slidejai, és alattuk hosszabban egy cikk a témában a HWSW oldalán. HWSW cikk: Kontár SEO: fenegyerekek verik át a webmestereket

Tovább...

A Google rendületlenül folytatja a bővített kivonatok (rich snipets) promótálását, nagy hiba nem észrevenni ezt. Az elmúlt napokban jött pár rövid – 1-2 perc hosszúak – videós poszt, amelyekben Jeremy ismertet meg bennünket a rich snippetek világával, röviden, tömören. összegyűjtöttem az eddig megjelent videókat: A Google rendületlenül folytatja a bővített kivonatok (rich snipets) promótálását, nagy hiba nem észrevenni ezt. Az elmúlt napokban jött pár rövid – 1-2 perc hosszúak – videós poszt, amelyekben Jeremy

Tovább...

Ellentmondásos viselkedés figyelhető meg a nagy (és persze kisebb) tartalomgyárak (Index, Origo, HVG, stb.) háza táján amikor a bővített kivonatokról esik szó. De ne rohanjunk ennyire előre! Miről is van szó? Kezdetnek egy prezentáció tőlem a tavalyi SuperSEO konferenciáról. Ezt érdemes bevezetőként átpörgetni, mert épül a poszt további része. (Ha a szöveg nem látható megfelelően, akkor van full-screen lehetőség!)   Rich Snippetek a gyakorlatban! on Prezi A prezi néhány kivételtől eltekintve ma is megállja a helyét, sorra veszem gyorsan mi is változott, illetve néhány dologgal kiegészíteném a látottakat: Lett időközben a jelentősebb (Google, Bing, Yahoo, Yandex) keresők által támogatott adatjelölési [&hellip

Tovább...