Az első ami a Traffic meetup után felmerült bennem, hogy „eddig ilyen miért nem volt?”. Mert remek szakmai konferenciánk már van, de csak egyszer egy évben, a téma pedig azon túl, hogy forró, folyamatos újdonságokkal „örvendeztet” meg minket. Amikről jó hallani, és beszélni.Na ez volt ami itt most megtörtént!
Az előadások előtt, utána a teremben, és kint a teraszon is, még jóval a rendezvény végeztével is. Az Arkon Zrt. által biztosított helyszín kiváló – köszönet érte -, a Köleses nevű sör ütős, a szendvicsek pedig finomak voltak :)
A téma kimeríthetetlen, SEO, PPC, Analitika, Social, ha van kedv, jelentkezzetek előadónak a szervezőknél! A hangulat családias, laza, de ezt tényleg nem akarom túlragozni.
Külön pozitív, hogy volt kérdőív a rendezvény végén, ahol ki-ki elmondhatta, hogy még mire vágyna a jövőben. Meglátjuk, én szurkolok, hogy hosszú életű legyen!
A következő alkalom várhatóan 1 hónap múlva, én tuti megyek, gyertek ti is, kérdezzetek, ismerkedjetek, jó lesz :)