Dered Powazek a múlt héten kicsit megbolygatta a SEO „társadalmat” Spammers, Evildoers, and Opportunists című írásával. Pedig a Blogger-nél és a Technorati-nál szocializálódott úriember 2007-ben még a „TOP 40 Industry Influencers” közé is bekerült.
Zanzásítanám a mondandóját, de érdemes teljes egészében is elolvasni. Mr. Powazek szerint a keresőoptimalizálás (SEO) mint olyan, nem egy legitim formája a marketingnek, gyakorlatilag „ránk” az égegyadta világon semmi szükség nincs, mert mi csak spammerek és gonosztevők vagyunk, akik teleszemetelik a webet, válogatás nélkül botnetekkel és különböző automatizált mechanizmusokkal kommenteket gyártunk a linkek miatt, stb.
Aztán elmondja persze az ultimate igazságot is – One True Way ahogy ő nevezi -, miszerint olyat kell csinálni ami nagyszerű, Make something great.
Többen is lereagálták ezt a posztot, érdemes a visszafogottabbakat elolvasni a SEO Book-on és a Search Engine Land-en.
Valószínűleg nem kifejezetten szerencsés itt, egy ilyen blogon megvédeni a mundér becsületét, mely írójának a kenyerét is ez a szakma adja, de néhány dolog mellett tényleg nem lehet elmenni szó nélkül, és mivel én személy szerint úgy gondolom, hogy az edukáció az egyetlen járható út, hát elmondom röviden mit gondolok.
Powazeknek kétségtelenül igaza lenne, és nem is vitatnám amit mond, ha csak néhány személyről, és nem az egész SEO szakmáról mondana véleményt. Valóban vannak köztünk szemfényvesztők, de az általánosítás nem szép. Ráadásul elég nagy korlátoltságra vall.
Nem kellenek SEO-sok, hanem csináljon mindenki maga remek tartalmat és weboldalt!? Ez a mondat így önmagában is vicces. Ezerszámra készülnek site-ok, jók is, rosszak is. De csak néhánynak adatik meg, hogy egyéb csatornákon keresztül is promotálva legyenek, a többiről pedig hírt sem kapunk. Jó esetben indexelik őket a keresők, de a legtöbbször már itt megakadnak a robotok. Bízzunk talán minden tevékenységet a fejlesztőkre? A frontend developerekre? A projekt menedzserre? A titkárnőre? ŐK vajon mennyire lesznek képben ha meg kell fejteni, hogy mitől is feldolgozhatatlan a site?
Powazek szerint ne mi készítsünk tartalmat a Google számára, hanem bízzuk rá, hogy ő válassza ki ami jó. Olyan site-okról válassza ki amit be sem tud járni, és nem tud indexelni? Ami full flash alapú, és a látogató 5 másodperc alatt feladja az információért folytatott küzdelmet, mert nem találja meg amit keres?
Ki fogja megmondani, hogy mi a jó tartalom? Ki mondja meg, hogy mi az ami tetszik a felhasználónak és mi az amit és amire keresnek? Ki fogja értelmezni a statisztikákat? Vagy ezekre sincs semmi szükség? Powazek egy olyan világot haluzott be, ami nem létezhet, és nem is fog soha. Szerinte minden legyen csak a maga természetes valójában.De ha egyszer verseny van. Nem csak a weben, hanem máshol is. A keresők igényeket támasztanak, a weboldalak pedig igyekeznek kiszolgálni ezeket és megfelelni ezeknek. De ki ad ebben az egyre nagyobb és szélesebb területen zajló játszmában iránymutatást? Ismétlés jön. Végezze az egészet egyszemélyben a fejlesztő? A sitebuilder? Esetleg a rendszergazda? Ha már úgyis ő készíti a környezetet a weboldalnak, akkor csinálja meg ezt is. Tán még olcsóbb is lesz.
A SEO-nak sajnos rossz a reputációja idehaza is. Mert sajnos addig, amíg a keresőoptimalizáló az az ember lesz az emberek fejében aki még mindig csak és kizárólag META tageket tölt, megpróbálja átverni a keresőket, és milliónyi linket épít, addig nem is nagyon várhatunk mást. De a SEO már rég túllépett ezen a szinten, csak fel kell hozzá nőni, és meg kell érteni. Fiatal szakma az tény, de van létjogosultsága. Ahogy a web egyre nő, és ahogy a keresők egyre fontosabbak lesznek, úgy lesz egyre nagyobb szerepe ennek a tevékenységnek is. És ismétlem, nem annak a tevékenységnek, hogy linkkatalógusokat töltünk tele linkekkel.